Magyar Múzeumi Történész Társulat

mnm logo

 

Békéscsaba, 2019. szeptember 4-6.

Címe: Az I. világháború következményei: Idegen megszállók Magyarországon 1918–1921-ben

2019. szeptember 4–6. között került sor éves konferenciánkra és szakmai továbbképzésünkre Az I. világháború következményei: Idegen megszállók Magyarországon 1918–1921-ben címmel Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeum segítségével. Az első nap előadásokat hallgattunk a témával kapcsolatban, melyek előtt előbb Andó György igazgató köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a város híres szülötteit, valamint a Munkácsy Mihály Múzeum rövid építéstörténetét, majd Kiss Tibor alpolgármester köszöntötte a konferenciát. Az első előadó, Zombori István, Szeged 1918 december végétől 1920 márciusáig tartó francia megszállásáról beszélt. Perczel Olivér Békés megye román megszállását taglalta, a román támadást, berendezkedést, végül a kivonulást helyezve mondandója középpontjába. Ehhez kapcsolódott Szakál Veronika előadása, aki a Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményében található, Fehér László köröstarcsai bíró emlékirata alapján mutatta be a község román megszállását. Tóth István az alföldi szlovákságnak azt a törekvését ismertette, amely szerint a létrejövő valamelyik szláv államhoz szerettek volna csatlakozni, vagy önálló államot létrehozni. Forró Katalin Vác román megszállását mutatta be, míg Gál Vilmos Budapest román megszállásának azt az eseményét taglalta, amikor a román csapatok el akarták vinni a Nemzeti Múzeumban található műtárgyakat. Balahó Zoltán a Susa községben, a Magyarországhoz tartozásért lezajlott népszavazást és a kezdeményező, Léhy Gábor bíró bíróbotját mutatta be. Müller Péter ismertette Pálmay Ernő életútját és a Felvidék cseh megszállása ellen általa létrehozott Pálmay csoport tevékenységét. Pásztor Andrea Pécs szerb megszállását tárgyalta Bognár Lajos hadapródiskolai növendék által írt Kis kadett kalandjai című könyve alapján. Végül Tóth Máté a rongyos gárda nyugat-magyarországi tevékenységét mutatta be a Hansági Múzeumban ebből az időszakból fennmaradt plakátok segítségével.

Az előadások után került sor a Társulat Wellmann Imre díjának átadására, amelyet 2019-ben Varga Éva történész-muzeológusnak, a kaposvári Rippl Rónai Múzeum osztályvezetőjének ítélt oda a kuratórium.

A második nap előbb Mezőberényben, az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Muzeális Gyűjtemény kiállítását, majd Gyomaendrődön az Endrődi Tájházat és Helytörténeti Gyűjteményt és a Gyomai Kner Nyomda történetét bemutató kiállítást, valamint a Vidovszky Béla Városi Képtárat, végül Szarvason a Tessedik Sámuel Múzeumot és a Szárazmalmot, valamint a Történelmi Magyarország közepét szimbolizáló emlékhelyet kerestük fel.

A harmadik nap „Békéscsabai séták” keretében Szakál Veronika vezetésével az evangélikus nagytemplomot, a Páduai Szent Antal-székesegyházat és a belvárost néztük meg, végül a Munkácsy Mihály Múzeum kiállításait jártuk végig.