Magyar Múzeumi Történész Társulat

mnm logo

2002 júniusában a budapesti Terror Háza Múzeumba invitáltuk tagságunkat; ez az összejövetel „túl jól” sikerült. Az előzetes visszajelentkezés alapján 60-70 főre számítottunk, ezzel szemben mintegy 400-an gyűltek össze. A nagy érdeklődés örvendetes volt, de így a szakvezetés helyett csak egy részletes és kitűnő tájékoztatást kaphattunk Kiszely Gábortól, az intézmény tudományos igazgatójától. A múzeumlátogatást szakmai vita követte a Magyar Nemzeti Múzeum frissen felújított Dísztermében. Elsősorban a kiállítás tartalmi, technikai megoldásait értékelték a résztvevők, de a vita politikai felhangoktól sem volt mentes.