2011 első szakmai napját Budapesten tartotta a Társulat. Március 2-án a megjelent tagok a Magyar Nemzeti Múzeumban Csorba László főigazgató vezetésével megtekintették a „Széchenyi világai”, majd a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban Kaján Imre főigazgató-helyettes kalauzolásával a „Mozgásban – A hídember gépei” című időszaki tárlatot.
A szeptember 28-án megtartott második szakmai nap házigazdája, a szegedi Móra Ferenc Múzeum bemutatta új, zöldmezős beruházással felépült raktár- és restaurátorbázisát, illetve a tagság megtekinthette a Fekete Ház akkor futó időszaki kiállításait, továbbá Zombori István szakvezetésével megismerkedett a klebelsbergi életmű szegedi emlékeivel, a Dóm térrel és a Dómmal.