2014. április 28-án a Gödöllői Városi Múzeum és a Gödöllői Királyi Kastély adott otthont ez évi első szakmai napunknak. Délelőtt a múzeumban Kerényiné Bakonyi Eszter igazgató asszony köszöntő szavai után Fábián Balázs és Ivókné Szajkó Ottília mutatták be a város I. világháborúban viselt szerepét, a háborús évek gödöllői mindennapjait, majd mint a kiállítás kurátorai szakvezetésükkel ismerhette meg a közel 60 érdeklődő a múzeum I. világháborút bemutató kiállítását. Ezt követően felújítás előtt álló Királyi Várót tekintettük meg Fábián Balázs szakvezetésével. Innen a Grassalkovich kastélyba átsétálva Gönczi Tibor ügyvezető igazgató köszöntése után megtekintettük a kastély történetét bemutató 3D-s rövidfilmet, majd több csoportra bontva, Papházi János, Kaján Mariann és Kovács Éva szakvezetésével megtekintettük a kastély kiállításait és helyiségeit, így a kastély állandó kiállítását, a Horthy-bunkert, a Lovardát, és a Barokk Színházat.
2014. november 12-én a Sziklakórház Atombunker Múzeumban tartottuk ez évi második szakmai napunkat, amelyen 81 fő vett részt. Mivel a múzeumnak nincs akkora terme, ahol a délelőtt folyamán elhangzó előadásokat meghallgathattuk volna, így erre a Magyar Tudományos Akadémia Országház utcai épületének Dísztermében került sor. A köszöntők után Tatai Gábor igazgató ismertette a Sziklakórház II. világháborúban és az azt követő időben betöltött szerepét, majd a 2007-ben átvett épület múzeummá alakulásának történetét és működését. Ezt követően Szikszai Anikó program koordinátor a szakmai programlehetőségekre kitekintéssel mutatta be a múzeum állandó és időszakos programjait. Végül szemtanúk emlékeztek vissza a Sziklakórházhoz fűzödő élményeikről. Előbb Daróczy Mária, aki Budapest ostromakor segédápolóként dolgozott a Sziklakórházban, majd az 1956-os forradalom során lövést kapott és páciensként itt tartozkodó Bácskai Endre mondta el tapasztalait. A délután folyamán több csoportra osztva vezetéssel megtekintettük a múzeum kiállításait.