Szakmai napok 2017

2017. március 13-án a Magyar Nemzeti Múzeum Utolsó felvonás IV. Károly király koronázása – 1916 című kiállítását tekintettük meg Dr. Tomsics Emőke tagtársunk vezetésével. A vezetés végén megtekintettük azt a közel egy órás filmet, amely a királykoronázás eseményeiről készült és a kiállításra került felújításra.

 

 

 

2017. árpilis 27-én az Országos Evangélikus Múzeumban tartottuk tavaszi szakmai napunkat. Előbb Dr. Harmati Béla László igazgató úr a múzeum történetéről tartott egy rövid előadást, majd Dr. Kertész Botond, a múzeum tudományos munkatársa kalauzolta a résztvevőket a 2016. október 31-én megnyitott Luther öröksége című új állandó kiállításban és a felújított múzeumban.

 

 

2017. október 12-én Gyulán az Almásy-kastély Látogatóközpontban tartottuk őszi szakmai napunkat. A szakmai nap elején Dombi Ildikó ügyvezető igazgató ismertette a Látogatóközpont létrehozásának körülményeit, tagintézményeit, kiállításait. Ezt követően adtuk át a Társulat Wellmann Imre díját Dr. Zombori Istvánnak. Az ünnepélyes átadás után két csoportban, Nagy Adrienn és Szilágyi Sándor vezetésével megtekintettük a 33 szobából és 48 interaktív elemből álló kastélykiállítást. A tárlatvezetés után lehetőség nyílt a látottak megvitatására, kérdések feltevésére, és Fábián Tamás a Látogatóközpont fejlesztési terveiről beszélt. Délután a Ladics-házba látogattunk és megnéztük az ott lévő családtörténeti kiállítást, a Száz éves cukrászdát, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Boltmúzeum a süvegcukorhoz című, kihelyezett állandó kiállítását a Gyulai SZC Harrukern János Szakgimnáziumban.