2015. április 23-án Tatán, a Kuny Domokos Múzeum adott otthont első szakmai napunknak. A köszöntők után Perger Gyula igazgató mutatta be az intézmény jelenlegi helyzetét, valamint a múzeumhoz tartozó Német Nemzetiségi Múzeumot. Ezt követően Schmidtmayer Richárd vezetésével megtekintettük a tatai várat és érdekes történetekkel színezett előadást hallhattunk a várnak a Zsigmond-kortól az Osztrák–Magyar Monarchia időszakáig terjedő történetéről.

 

Második szakmai napunkat 2015. november 11-én az idén újra nyitott Országgyűlési Múzeumban tartottuk. A nagyszámú érdeklődőre tekintettel délelőtt a múzeum munkatársainak vezetésével 3 csoportban néztük meg az Országház épülete mellett Az Országház története című időszaki kiállítást, illetve A magyar törvényhozás ezer éve című állandó kiállítást. Délután előbb Bellavics István, az Országgyűlési Hivatal Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság igazgatója köszöntette a Társulatot és ismertette az Országgyűlési Múzeum létrejöttének történetét, majd Kedves Gyula a múzeum vezetője beszélt az intézmény működéséről, terveiről, végül Csengel-Plank Ibolya a Fotó- és multimédia gyűjteményt mutatta be. A hozzászólások után megtekintettük az Országház egykori szellőzőjáratában lévő 1956-os emlékhelyet, amely a Kossuth téri sortűz áldozatainak állít emléket.