A Magyar Múzeumi Történész Társulat és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Múzeumi Szekciója 2016. június 15–18. között az első világháborús évforduló kapcsán autóbuszos tanulmányutat szervezett a hajdani északi harctér magyar vonatkozású színhelyeinek felkeresésére. Ennek során a résztvevők ellátogattak két, az 1914–15-ös kárpáti harcokat idéző, még az első világháború alatt létrejött katonai temetőbe: a takcsányiba (Stakčin, Szlovákia), majd már lengyel területen a krempnaiba.
Przemyślben a városnézésen kívül kísérletet tettünk az erődrendszer bejárására is: megnéztük a I. számú Salis Soglio, a XV. számú Borek és a XII. számú Werner erődöt, utóbbiban helytörténeti-hadikiállítást is láthattunk. Az erődök állapotuk, méretük, látnivalóik-relikviáik különbözősége miatt is lenyűgözőek.
Jaroslawban csak egy órás sétára futotta az idő, ám Lanćutban, ahol a Potocki-család egykori rezidenciájának, Lengyelország egyik legszebb, pompásan berendezett kastélyának és parkjának, valamint világhíres kocsimúzeumának megtekintését semmiképp sem hagyhattuk ki. Tarnów városában tisztelegtünk Bem apó síremlékénél, a városnézés itt is estébe nyúlt. Utolsó nap Gorlicénél a központi katonai temetőt kerestük fel, majd Limanowánál, a jablonieci magaslaton levő katonatemetőben az orosz támadást gyalogosan visszaverő magyar huszárezredek elesettjeinek és parancsnokuk, Muhr Ottmár emlékművénél helyeztünk el koszorút.