Magyar Múzeumi Történész Társulat

mnm logo

2019. április 9-én a Kiscelli Múzeumban rendeztük meg tavaszi szakmai napunkat. Előbb dr. Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója köszöntötte a Társulatot. Ezt követően két csoportra bontva egyrészt dr. Perényi Roland főmuzeológus vezetésével épülettörténeti séta keretében ismerhettük meg a múzeumnak helyet adó épület és intézmény fordulatokban gazdag történetét, másrészt a Fekete Lyuk – A pokol tornáca. Budapesti Underground ’88 – ’94 című kiállítást tekintettük meg dr. Balla Loránd főmuzeológus vezetésével.


2019. június 3-án a Magyar Nemzeti Múzeumban tartottunk szakmai napot, melynek keretében előbb részt vettünk Az ismeretlen Görgei című tanulmánykötet és katalógus bemutatóján, majd dr. Radnóti Klára, a kiállítás kurátora vezetésével megtekintettük Az ismeretlen Görgei című időszakos tárlatot. Ezt követően két csoportra bontva megnéztük, a ferencvárosi pályaudvar melletti atombunkerben kialakított, A pokol bugyrai című, az 1944 végétől a Szovjetunióba tömegesen kényszermunkára elhurcolt nőknek és férfiaknak emléket állító Málenkij Robot Emlékhelyet a kiállítás kurátorai, Baják László és Balahó Zoltán vezetésével.


 

 

2019. október 10-én tartottuk őszi szakmai napunkat és tisztújító közgyűlésünket Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó a Fekete Házban, ahol előbb Dr. Bárkányi Ildikó igazgató-helyettes asszony köszöntötte a megjelenteket és ismertette a Móra Ferenc Múzeum kiállításait. Az ezt követő tisztújító közgyűlés után Sólyom Péter, a Móra Ferenc Múzeum muzeológusa vezetésével megtekintettük a Szeged 300 című kiállítást.

 

 

2019. november 18-án a nyíregyházi Jósa András Múzeumban tartottunk szakmai napot, ahol előbb Dr. Rémiás Tibor igazgató köszöntötte a megjelenteket és ismertette a múzeum kiállításait és terveit, majd Madár Ximena, a Jósa András Múzeum művészettörténésze élvezetes, nemcsak a művész életére, korszakaira, hanem a képek elemzésére is kitekintő vezetésével megtekintettük a Szinyei impressziói című időszaki kiállítást. Ezt követően lehetőségünk nyílt arra, hogy egyénileg megtekintsük a Jósa András Múzeum jelenleg álló állandó és időszaki kiállításait, valamint a most készülő, Jósa Andrásnak emléket állító kiállítás előkészületeit.